Éves prosztatarák-szűrés ötven év feletti férfiaknak: ne hagyja ki!

A prosztatarák-szűrés ötödével csökkenti a betegség miatti halálesetek számát. Mivel a betegség korai stádiumában tünetmentes, különösen fontos a szűrés, főleg a leginkább veszélyeztetett 50 felettiek körében. A prosztatarák időben felismerve sikeresen gyógyítható!

altA prosztatarák a tüdőrák után a második leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganat. Hazánkban évente 3500-4000 új beteget regisztrálnak, és 1500-an halnak meg a betegségben. A nyugati statisztikák szerint, ha a 45 év feletti férfiak rendszeresen járnának szűrésre, a halálesetek száma mintegy húsz százalékkal.

Háromféle szűrési lehetőség is létezik

A prosztata kóros elváltozásának hatékony felismerésére három lehetőség áll rendelkezésre. A leggyakoribb a prosztata szérum antigén (PSA) koncentrációjának mérése, amelyhez a betegnek csupán egy apró tűszúrással járó vérvételen kell átesnie, fájdalmat nem okoz. A másik lehetőség az úgynevezett rektális digitális vizsgálat, amely során a szakorvos a végbélen keresztül tapintja végig a prosztatát. A harmadik pedig a prosztata átfogó vizsgálata ultrahang-készülék segítségével.
A három eljárás közül azonban egyik sem alkalmas arra, hogy az orvos a prosztatarák jelenlétét 100 százalékos biztonsággal megállapítsa. A tudomány jelenlegi állása szerint a lehető legpontosabb diagnózist a három módszer együttes alkalmazása biztosítja.

A prosztatarák gyógyítható, de ehhez időben fel kell ismerni

Az urológus szakma szerint ma Magyarországon az ötven év feletti férfiak egyelőre nem élnek a szűrővizsgálat adta lehetőséggel, a többség a panaszaival szégyell orvoshoz fordulni. Pedig az ötven év felettieknek a PSA-vizsgálatot évente javasolt elvégeztetni, ha pedig a családban a férfi felmenőknél előfordult prosztatarák, akkor a vizsgálatok már 45 éves kortól indokoltak.
A prosztatadaganat a „megszelídíthető” daganatok közé tartozik - sokáig csak a prosztatát érinti, ilyenkor még gyógyítható stádiumban van. A szűrővizsgálat azért fontos, mert amikor csak ezt a szervet érinti a daganat, rendszerint nem ad tüneteket.
A betegség később átterjed a prosztatát körülvevő szervekre, majd végül áttétet ad - leggyakrabban a csontokba. A csontáttétek igen fájdalmasak, csonttöréseket okozhatnak, ami véglegesen ágyhoz kötheti a beteget

A korral a prosztata megnagyobbodik

A prosztata a férfiak gesztenye alakú és méretű szerve, amely a húgyhólyag alatt, a végbél előtt helyezkedik el. Tömör simaizomzatában gazdag mirigyhálózata van, mely váladékot termel. A váladék feladata az ondóváladék hígítása, ily módon elősegítve az ondósejtek mozgását és növelve a nemzőképességet.
A korral járó hormonális változások hatására a prosztata állománya gyarapszik. Mivel a prosztata körülöleli a húgycsövet, növekedése összenyomja, és ez zavarja a vizelet szabad áramlását, kiürülését a hólyagból. A beteg ezért nehezebben és sűrűbben vizel, mely kezdetben a reggeli, hajnali órákban jellemző. Előfordulhat az is, hogy a prosztata növekedése olyan mértékű, hogy teljesen elzárja a vizelet útját, ami rendkívül veszélyes.

Móri Zsófia
 

Click here - http://fbetting.co.uk claim betfair bonus

adsense

Az oldalunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked.
Elfogadom a cookiek használatát az oldalon.