A férfiaknak jobban fáj a szépség

c_400_200_16777215_00_images_stories_szeep.jpgHogy engedhetném meg magamnak a szakadt külsőt?! Azokban a körökben, ahol naponta kell megküzdeni az üzletért, a fiatalos arc, a szép test része a sikernek – magyarázza kicsit ingerülten értetlenségemet a negyven év körüli férfi, amikor arról kérdezem: megérte-e?

 

 

Néhány hete esett át arcfelvarráson, mert hájasnak, túl kereknek ítélte az arcát. Valami nem sikerült azonban, mert a fülénél a seb szétnyílt. Az újabb beavatkozás, a további tortúra miatt dühös. Oda a montenegrói üdülése, egész nyáron a balatoni nyaraló foglya lesz, miközben a partra sem mehet ki. Találgat, hogy mi történhetett: lehet, hogy nem csak zsírszövetet, de arcizmot is eltávolítottak, és ami megmaradt, túl rövid, így nem tud összeforrni rendesen a heg. Barátnője, aki szintén gyakori vendége a plasztikai sebészeteknek, erre tippelt. A férfi külsejével amúgy ránézésre, nincs semmi baj: izmos, napbarnított, jó felépítésű. „Leginkább az bosszant, hogy nem tudom, marad-e nyoma? Látszik-e a heg? Hogyan gyógyul majd?”

c_400_200_16777215_00_images_stories_szeep1.jpgAz utóbbi pár évtizedben nagyon megváltozott a férfiak saját testükhöz való viszonya – állítja Babusa Bernadett pszichológus, a téma kutatója, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársa, aki mindezt a társadalmi szerepek változásával és a média erős nyomásával magyarázza. A nemi szerepek egyre átjárhatóbbakká válnak: eltűntek a kifejezetten női vagy férfifoglalkozások. E változások hatnak a férfi és női szerepekkel kapcsolatos elképzelésekre is. Például a férfiak testével szemben csaknem annyi követelményt támasztanak, mint a nőével, így ma már a szemránckrémtől kezdve szinte valamennyi kozmetikumnak van férfi változata is.

szeep2.jpgA reklám, a televízió tökéletes testű modelleket „használ”, szépségideáljaival azt sugallja, hogy csak ilyen formában érezheted jól magad. Az emberek pedig hajlamosak ezt minden kritika nélkül elfogadni. A kutató felidézi, hogy például a Playgirl Magazinban kínált férfideálok az utóbbi 30 évben egyre izmosabbak, szálkásabbak lettek. Ez becslése szerint átlagban mintegy hat kilogrammos zsírveszteséget, illetve 13 kilogrammos izomtömeg-gyarapodást jelent, vagyis látványos, kidolgozott izmot eredményez. A tökéletes test vágyát evolúciós indítékok is erősítik. A vonzó külsőt nemcsak az arc jellemzői határozzák meg. A testi adottságokban a derék-csípő arány is lényeges.

c_400_200_16777215_00_images_stories_szeep3.jpgKutatások igazolják, hogy míg a férfiak azokat a nőket találják a legvonzóbbnak, a legfiatalabbnak és a legnőiesebbnek, akiknek derékmérete a csípőjük méretének 80 százaléka, addig a nők az olyan férfiakat tartják vonzónak és egészségesnek, akinek a derék-csípő arányuk 0,85-0,95 között van. A változásra való vágyat erősítheti az úgynevezett Adonisz-komplexus is, amely a testtel kapcsolatos fokozott aggodalmakban ölt testet, és emiatt megkezdődik az izmok hajszolása, a túlsúly elleni erős küzdelem a férfiak körében is. A külső iránti figyelem hátterében az alkalmatlanságtól, a csúnyaságtól és a kudarctól való félelem áll. Mindez bénítólag hathat a férfiakra. Fő problémává válhat a péniszméret, a kopaszodás, az elhájasodás miatti komplexus.

Ám ahhoz, hogy a tökéletes testet megszerezze magának valaki, sokat kell tenni: kevés a genetikai adottság. A férfiak nagy többsége az általa ideálisnak tartott testet csak diétázással és sok edzéssel képes elérni. Akinek mindez kevésbé megy, az pénzt áldoz, fájdalmat tűr: plasztikai sebészhez fordul. Ez utóbbi megoldás népszerűsítéséhez egyre több műsor készül, mindinkább beleivódik a köztudatba, hogy megvehető az álomtest. Amikor a munka nem vezet elég gyorsan eredményre, jöhetnek a szteroidok, a táplálék-kiegészítők és a plasztikai sebészek. Ma már nem számít szenzációnak, ha egy férfi mellkisebbítést, has- vagy szemhéjplasztikát, illetve hajbeültetést kér az orvostól. A plasztikai sebészetet már nemcsak a tehetősek választják – derül ki dr. Gacs János plasztikai sebész szavaiból, aki felidézi, hogy legutóbb egy ablakmosó férfi kért tőle fülkorrekciót.

Azaz a leghétköznapibb emberektől a multinacionális cégek vezetőig szinte mindenki megfordul náluk. Arra a kérdésre, hogy mi a legmarkánsabb különbség a férfi és a női páciensek között, szinte azonnal rávágja: a férfiak aggodalmaskodóbbak. Jobban félnek a fájdalomtól, mint a nők, több fájdalomcsillapítót kérnek. A nők – bár nyilván van fájdalmuk – szinte amint magukhoz térnek mosolyognak, a műtét után felkelnek, bizakodnak, a férfiak levertek és betegek… A férfiak soha nem valakihez akarnak hasonlítani, például senki nem David Beckham orrát szeretné magára „varázsoltatni”, pusztán saját testi problémájára kér korrekciót.
Az orvos munkahelyén, a Budapest Plasztikai Intézetben évente 20-40 férfi kér valamilyen szépészeti beavatkozást. Ezek a műtétek nálunk még nem annyira gyakoriak, mint Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon. Amerikában az évi másfél millió szépészeti műtét csaknem tíz százalékát férfiakon végzik. Az erősebb nem körében a legdivatosabb kezelés a botoxos ránctalanítás, a lézeres szőrtelenítés, a vágással járó beavatkozások közül pedig az orrplasztika, a szemhéjfelvarrás, a mellkisebbítés, hajbeültetés és a zsírleszívás. A kínálatban van mell-, fenék-, vádliimplantátum, homlok-, illetve állnagyobbítás, comb-, has- és felkarplasztika is. A Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaságnak nincsenek adatai a plasztikai beavatkozásokról, ha valaki a számokat kutatná, vagy összefüggéseket, trendeket keresne, maximum a műtéteket végző orvosokra hagyatkozhat.

A Népszabadság körkérdése alapján: a férfiak főként a mellkisebbítést, az orrkorrekciót, a hasi zsírleszívást vagy fogyás utáni bőrfeleslegek eltávolítását és a hajbeültetést kérik. A mellkisebbítő műtétekre főként a szteroidok használata miatt van szükség. A szép testre vágyók ezt részben doppingként használják, másfelől mind több krónikus betegségben – például asztmában – orvosi javallatra élnek vele. A szer egyik mellékhatása, hogy nőiessé teszi a férfiak mellkasát. Dr. Gacs János praxisában is a nőies mellek eltüntetése, az orrkorrekció és a hasi zsír, vagy bőrfelesleg eltávolítása a leggyakoribb.

De mint mondta: ültetett már be mellimplantátumot is, mert hiába edzett a páciens, ettől még nem lett csodás, domború mellkasa. Az orvos szerint a férfiak többsége azután jön, hogy már tett valamit: azaz sportol, diétázik, de mégsem érte el a kívánt eredményt. Felidézi annak a fiúnak a történetét, aki 60 kilótól szabadult meg, aztán a lógó bőrével nem tudott mit kezdeni. Fél évvel a mellkisebbítő és hasplasztikai beavatkozás után a fiú köszöni, jól van, és úgy tűnik, a súlyát is képes tartani. Ez azért nagy szó – mondja, mert azzal kevesek számolnak, hogy a plasztikai sebész, a genetikai, életmódbeli problémákat nem képes orvosolni. El lehet tüntetni zsírleszívóval átmenetileg a testzsírt, de ha valaki ott folytatja, mint a műtét előtt, gyorsan visszanyeri az eredeti, a műtét előtti formát, vagy lehet, hogy kicsit még rosszabb is lesz a helyzet.

Az orvos azt a beavatkozást tartja sikeresnek, amelytől a páciens jobban érzi magát. Ha például arra vágyott, hogy kisebb legyen a füle, ezt egy műtéttel eléri és megszűnik az, ami addig bosszantotta. Ettől más ember lesz? Az a válaszom, hogy nem. A plasztikai sebészet az életét biztosan nem tudja megváltozatni – mondja. Hozzáteszi: itt nem direkt gyógyítás zajlik, valami javul a testén és ezzel javul a közérzete, ami aztán hatással van a lelkére: nyitottabb, boldogabb személyiséggé válhat. Gacs János szerint a plasztikai sebésznek egyben pszichológusnak is kell lennie, hiszen nincs rosszabb az elégedetlen páciensnél. Nem szabad olyan műtétet vállalni, ahol a testkorrekció nem hozza magával az elégedettséget, mert pszichés betegség a baj oka, például testképzavar.

Megtörténik, hogy a páciens a test egyetlen területére fókuszál, mert azt torznak látja, noha olyan kis elváltozásról van szó, például az orrgörbületről, amit csak ő vesz észre. Ez az úgynevezett testdiszmorfiás zavar. Az adatok szerint az ilyen betegek 76 százaléka keres fel plasztikai sebészt, 60 százalékuk kap is segítséget, de az ilyen esetekben a műtét ellenjavallt, mert a plasztikai beavatkozás ellenére a testképzavar megmarad. Van, akinek, nem az orrára, hanem a péniszére terjed ki a diszmorfia. Azt hiszi, hogy az egyébként teljesen normális méretű szerve kicsi és ezt számára elfogadhatatlan. A piacon elérhetők már a péniszmeghosszabbító, -vastagítóműtétek, ám ezek borzasztóan fájdalmasak, és az eredmény összesen néhány centiméter. A módszer lehet implantátummal való hosszabbítás, vagy másféle nyújtás.

Aki pedig a körméretére koncentrál, azoknak kemikáliákat, saját zsírt fecskendezhetnek a bőre alá. Szövődményként azonban erekciós problémák jelentkezhetnek, vagy csúnya hegképződés, az érzékelés kiesése. Babusa Bernadett szerint minél nagyobb az ideálisnak tartott és az aktuális én közötti távolság, annál nagyobb szorongást okozhat. Ám, nem mindegy, hogy mindezt ki hogyan menedzseli. Ha valakinek azért van szüksége egy testrekonstrukciós beavatkozásra, mert hiányzik a fél arca, annak a rendbehozatala az életét nagyban befolyásolja, boldogabb lesz tőle, de minden más esetben érdemes a műtét előtt elgondolkodni: az önértékelésének hány százalékát teszi ki, hogy valaki egy adott pillanatban hogy néz ki.
Az érett személyiség önértékelése nem csupán egyetlen forrásból táplálkozik – nevezetesen a testi megjelenésből. A test ugyanis folytonosan változik, s aki ezt nem hajlandó tudomásul venni, az kiteszi magát nagyon sok rossz hatásnak. Mondhatni: sohasem lesz boldog

Nol.hu

Click here - http://fbetting.co.uk claim betfair bonus

Az oldalunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked.
Elfogadom a cookiek használatát az oldalon.