Gyenge erekció fiatal korban. Magyar Narancs - Tudomány - Potenciazavarok: Férfibánat


Tények és konkrétumok a merevedési zavarról

Lesznyák Judit A potenciazavarok említése során szinte mindenki először az időskorra asszociál: sokan élnek abban a tudatban, hogy a merevedési és egyéb jellegű szexuális panaszok csak a szépkorúakat érinthetik. Pedig ez korántsem így van!

gyenge erekció fiatal korban

Statisztikai felmérések igazolják, hogy a szexuális együttlét kudarca, sőt, sorozatos kudarca bizony már fiatal felnőttkorban, nem egy esetben tinédzserkorban is felütheti a fejét.

Természetesen, a jelenség hátterében rendszerint más és más probléma áll fiatal illetve idősebb korban.

És még hozzáteszi: "Ugye tudja, miről beszélek? A beteget elkeserítheti, hogy erekciója idő előtt megszűnik, vagy ki sem alakul. Hogy nem érez izgalmat, korán érkezik a magömlése, vagy éppen ellenkezőleg, végeláthatatlanul késik. Nem is olyan könnyű feltárni a valódi okokat.

Mikor beszélhetünk potenciazavarról? Potenciazavarról akkor beszélhetünk, ha a kívánt szexuális együttlét valamilyen ok folytán nem következik be. Tehát, ami mindenképpen szükséges, az a szexuális vágy az adott helyzetben; így a libidócsökkenéssel járó kórképek pl. A potenciazavarok súlyossága rendkívül széles skálán mozog, kezdve a változó mértékű és időtartamú merevedési zavaroktól az erekció teljes eltűntéig.

gyenge erekció fiatal korban

Míg az időskori formáknál leggyakrabban testi szomatikus problémák pl. De miről is van szó?

Merevedési zavar

Az egyik leggyakoribb pszichés tényező a szorongás: a megfelelési kényszer, gyenge erekció fiatal korban felnőtt filmekben látott egyébként szinte minden valóságalapot nélkülöző szituációk, szexuális élethelyzetek helytelen értékelése; az alacsony önbecsülés, a felsüléstől való félelem kivétel nélkül mind komoly stresszhatással bírhatnak, melyek egy-egy szexuális aktus előtt bizony komoly problémát is okozhatnak. Sok esetben egy új kapcsolat szexuális vonala állítja próbatétel elé a fiatalt: Vajon jól csinálom?

Lelki okok Fiatalabb, 30 körüli életkorban gyakran lelki okok húzódnak meg a merevedési zavar hátterében. A merevedési zavar lelki okai lehet például a szorongás, a teljesítési kényszer, a túlzott megfelelési vágy. Az ilyen eredetű problémák fix, tartós párkapcsolat létrejötte után az esetek többségében jó eséllyel megszűnnek. Férfiklimax Ahogyan a nők, úgy a férfiak esetében is megfigyelhető a klimax, másként kapuzárási pánik jelensége.

Vajon az előző barátjával jobb volt neki? Vajon mit fog szólni a testemhez?

gyenge erekció fiatal korban

Vajon el tudom-e juttatni a csúcsra? Az ilyen kudarcok érthető módon tovább rombolják a férfi önbecsülését, és újabb kudarcok forrásaivá válhatnak. Esetenként mély, ördögi kör alakul ki, mely akár a teljes impotenciáig fokozódhat.

gyenge erekció fiatal korban

Mit lehet ilyenkor tenni? Talán az egyik legfontosabb tényező a szexuális partner hozzáállása, türelme, empátiája.

Szimpatika főoldal

Bár ez egy látszólag eredménytelen segítség hiszen sok férfi ilyenkor vagy csigaházba bújik, vagy tüskés sündisznóként azt sebzi, aki legközelebb vanhiggyük el, hogy mégis rengeteget számít.

Pláne, ha nem is pontosan tudjuk, mi a baj.

gyenge erekció fiatal korban

Először az okot kell kideríteni! A szakorvosi vizsgálat segít tisztázni a merevedési zavar hátterében álló kórokot, mely az eredményes terápia alapja. A testi eredetű bajokat pl.

gyenge erekció fiatal korban

Forrás: WEBBeteg.