Te + én = mi

Te adtad már fel önmagad? Valaki másért, egy kapcsolatért. Ha igen, akkor ez az írás számodra csupa “aha“ érzéssel lesz tele. Ha eddig sikerült úgy élned, hogy minden helyzetben megőrizhetted az egyéniséged, akkor szerencsés vagy, mert ez keveseknek adatik meg.

Egy párkapcsolat általában olyan vehemens érzelmekkel kezdődik, amelyek elsöpörnek minden más, lényegtelennek látszó dolgot. Az, hogy hogyan látod önmagad és a párod, ilyenkor általában nem a valós kép. Az csak később tárul eléd, amikor már egy ideje együtt vagytok, és a nagy érzelmek lemorzsolódnak. Ott állsz a párod előtt, csupaszon, teljes valódban. De vajon így is kelletek egymásnak?

c_400_200_16777215_00_images_kepek_te-es-en.jpg

Érdekes megfigyelés a férfi és nő különbsége abban, hogy mennyire nagy bennük a hajlandóság az elköteleződésre. A férfiak általában jobban félnek ettől, és a nagy érzelmek alábbhagyásakor sokan lelépnek, mert megijednek. Attól ijednek halálra, hogy most innentől kezdve, kizárólag egyetlen nővel osztozhatnak az élet örömein. Amikor még kisfiúk voltak, akkor egyetlen nő volt körülöttük a biztos pont, mégpedig az édesanyjuk. Sokan nem is képesek leválni az anyáról, mások sokáig küzdenek, hogy sikerüljön. A nőknél ez másképp alakul: ők inkább egyre közelebb kerülnek az édesanyjukhoz, hiszen ő számukra a nőmodell. A férfiak számára ezért kissé nehezebben megy az elköteleződés, hiszen nemrég „szabadultak” egy nő folyamatos kontrollja alól, nem igazán szeretnének egy újabb önfeladást átélni. A nők könnyebben kötelezik el magukat, sőt, vannak, akik ezért élnek. Csak azt nem veszik észre, hogy a társas lét oltárán feláldozzák önnön valójukat, személyiségüket, és beleolvadnak a társsal alkotott kettősbe. A nő számára megszűnik az én, marad a te (azaz a társ) és a mi (a kapcsolat). A nő feladata a kapcsolatban a harmónia megteremtése, ugyanakkor őt teszi felelőssé a férfi akkor is, ha nem izgalmas eléggé a viszony, nincs elég szenvedély, intimitás. A nő csak akkor veszi észre, hogy ő is létezik – külön –, ha szakít a férfival, valamilyen módon távol kerülnek egymástól.

A férfiaknak még akkor is a függetlenség jár a fejükben, amikor igazából már nem nagyon van visszaút, mert épp most írták alá a házassági anyakönyvet. A nők ilyenkor érzik kiteljesedni a sorsukat, látják közeledni boldogságukat. Öröm tölti el őket, hogy azok lehetnek, akik lenni akarnak, a szeretett férfi oldalán. A férfiakat, ezzel szemben, félelemmel vegyes izgalom hatja át. Menekülni sem akarnak igazán, mert érzik, hogy jó ez most, de félnek attól, mi vár rájuk.

Pedig nem kell feladniuk önmagukat, és a nőknek sem kellene. Egy kapcsolat ugyanis akkor működik igazán jól, ha mindenki képes megőrizni a saját egyéniségét, ugyanakkor képes annyit változni, alkalmazkodni, hogy közös célokat tűzhessen ki a párjával. Ezeket a közös célokat együtt kell elérni, az az igazi boldogság. Emellett mindkét félnek bele kell adnia mindent annak érdekében, hogy a kapcsolat úgy működjön, hogy egyik egó se ütközzön falakba, de a két ember közössége felbonthatatlan egység, egyetértés maradjon. A kapcsolatnak nem arról kell szólnia, hogy mindketten feladják azt a valakit, akikké formálódtak, hanem arról, hogy ez a két egyedi ember alkot egy egyedi közösséget, amely attól fejlődik, hogy mindenki beleviszi a saját erősségeit, és kompenzálja a másik gyengéit.

Kovács-Hain Zsuzsa

Click here - http://fbetting.co.uk claim betfair bonus

Az oldalunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked.
Elfogadom a cookiek használatát az oldalon.