Miért egy pénisz ember
Tweet Például, hogy már születéskor készen áll Noha a férfiak nagyrésze viszonylag jól ismeri saját péniszét, olyan dolgok is jellemzik e nemi szervet, ami a szemnek láthatatlan.
Nem úgy, mint számtalan emlősfajnál. A baculum néven is ismert péniszcsont az evolúció egyik nagy rejtélye. A különböző emlősök, sőt az emberszabásúak esetében is felbukkanó csont minden fajnál más és más: a rozmárnál több mint 60 centi hosszú, a majmoknál átlagosan ujjnyi nagyságú.
Íme kilenc igen érdekes jellemzője, melyről talán sosem miért egy pénisz ember. Bárhogyan hívja is egy férfi a péniszét, ez a kissé furcsa megjelenésű testrész kulcsfontosságú az emberi faj túlélése szempontjából.
S bár a legtöbb férfi úgy érzi, jól ismeri a saját nemi szervét, bizonyára van néhány dolog, amit sosem tudott róla.
Így változik a pénisz a korral
Lássuk ezeket! Az első erekció: tudtuk-e, hogy a pénisz már születéskor készen áll?
- Sophie
- Orvost és szexuálpszichológust is kérdeztünk az egyre csak szaporodó levágott péniszekről, illetve arról, hogy élhet egy férfi a legnemesebb testrésze nélkül.
- Van-e merevedés 58-nál?
- 9 dolog, amit aligha tudunk a pénisz működéséről - Napidoktor
- Hímvessző – Wikipédia
- Ember kis pénisz
- Bolcsó Dániel
- Mekkora a tökéletes pénisz? - EgészségKalauz
Gyakori, hogy egy baba úgy kerül ki a méhből, hogy erekciója van. Az ultrahangvizsgálatok már a születés előtt mutathatnak teljes erekcióval rendelkező magzatot, s ezek egy tanulmány szerint legtöbbször a REM alvási szakaszban jelentkeznek.
9 dolog, amit aligha tudunk a pénisz működéséről
Óránként több alkalommal is előfordulhatnak. Senki sem tudja pontosan, hogy miért — talán a test teszteli önmagát. Fotó: rf. A pénisz kétszer olyan hosszú, mint hinnénk: nem kevés férfit vigasztalhat a tudat, hogy ez a nemi szerv kétszer olyan hosszú, mint ahogyan kinéz, ugyanis nagyjából a teljes hossz fele a testen belül található.
Az ún. A cipőméret-mítosz helytelensége: egy tanulmány rá is mutatott, hogy nincs összefüggés a cipőméret és a pénisz hossza között. Egy korábbi pedig, amely megállapította, hogy a magasság és a láb hossza kapcsolódik a pénisz méretéhezmeglehetősen gyenge bizonyítékokat mutatott fel, végül nem is fogadták el ennek felbecsléséhez.
Mekkora a tökéletes pénisz?
Egy későbbi tanulmány szerint a pénisz dimenziói jelentősen a korral, magassággal és a mutatóujj hosszával függhetnek össze, de a láb méretével nem. A reggeli erekció: a legtöbb férfinak minden éjjel erekciója van, leggyakrabban a REM alvási fázisban. Erről sem tudni azonban máig, miért történik pontosan.

Egy teória szerint megelőzi az ágybavizelést, mivel az erekció gátolja a vizeletürítést. A másik elmélet a REM-alvással kapcsolatos: ez ugyanis összefüggésbe hozható olyan sejtek kikapcsolásával, melyek noradrenalint termelnek a locus coeruleusban ami az agytörzsben található. E sejtek gátlóan hatnak a pénisz tónusára, s ha csökken a gátlás, a hímvessző erekciót produkál.

Az éjszakai erekció mindenesetre árulkodik arról, hogy ha valakinél ébren nem működik a merevedés, annak hátterében pszichológiai ok áll. Az utolsó erekció: meghökkentően hangzik, ám a halál után is előfordul erekció — percekkel azután történik, miután meghal egy férfi.
A leggyakrabban akasztás miatti halál esetén figyelhettek meg ilyet az emberek, s tudósok szerint a kisagycsontból eredő nyomás eredménye. Előfordul azonban a halál utáni erekció a fejlövés, a nagyobb vérerek károsodása és a mérgezés esetén is.
Kis pénisz szindróma tünetei és kezelése
A pénisz eltörhet: természetesen nem csont törik benne, de sajnos a pénisz törése megtörténhet, főleg nagyon heves szex közben. Olyanoknál is előfordul, akik miért egy pénisz ember közben leestek az ágyról. Ilyenkor corpora cavernosa rostos burkolata reped meg, ez az a szövet, amely erektált állapotba kerül, ha vérrel telik meg.
Töréskor egy pukkanás vagy repedés hangja hallatszik, intenzív fájdalom, duzzanat és ernyedtség jelentkezik.
A pénisz mérete és a pénisznövelő eljárások
Szerencsére a sérülés gyorsan kezelhető és teljesen visszaállítható a pénisz megfelelő működése. Fontos viszont, hogy hamar ellássák a pácienst. A tapasztalatok szerint egyébként abban a pozícióban gyakori a pénisz törése, amikor a péniszek a férfiak véleménye van felül. Az ejakuláció jele a gerinc-ejakulációs generátorából érkezik, a gerincvelőben ez a régió koordinálja a szükséges funkciókat.
Tehát az agynak csak némi ráhatása van arra, mikor is következik be pontosan az ejakuláció. Az erekció többféle szögbe mutathat: egyikre sem lehet azt mondani, hogy ez jó vagy rossz. Egy felmérés eredménye szerint: fokos szögben a férfiak 4,9 százalékának áll a pénisze; fokos szögben 29,6 százalékuknak; fokos szögben 30,9 százalékuknak; fokos szögben 9,9 százalékuknak; fokos szögben 19,8 százalékuknak; fokos szögben pedig 4,9 százalékuknak. Van, akinél a kisebből hosszabb lesz, míg akié ernyedten nagyobbnak tűnik, nem nő jelentősen erektált állapotban.
