Patológia pénisz
A hímvessző mikrobiomjának jelentősége
Nyomtatás Az emberi testben számos lokalizációban vizsgálták és kutatták a mikrobióták a jelen lévő mikroorganizmusok és a mikrobióták összessége által alkotott mikrobiom jelentőségét. A velünk, rajtunk és bennünk élő mikrobák védő és tápláló szereppel is bírnak, időnként azonban veszélyt jelentenek.
Napjaink kutatásainak egyik iránya ennek a rendszernek, ennek az egyensúlynak megfejtése.

A mikrobiótáknak különböző testfelületeken a patogén mikroorganizmusok kolonizációjában, autoimmun betegségek kialakulásában is szerepük lehet. A női nemi szervek vizsgálata során megállapították, hogy pl. A vaginális Lactobacillusok aktivitásának csökkenése esetén felszaporodnak az anaerob baktériumok Mobiluncus, Atopobium, Gardnerella, Prevotellamegnő mind a bakteriális, mind a vírusos szexuálisan terjedő betegségek sexually transmitted infections, STI megjelenésének veszélye, bakteriális vaginózis BV alakul ki.
Ezzel ellentétben a férfi reproduktív rendszer mikrobiótájáról keveset tudunk, a kérdést kevéssé tanulmányozták. Rendkívül fontos a hímvessző ilyen tulajdonságainak tisztázása, egyrészt a férfi reproduktív rendszer betegségeinek, másrészt a szexuális úton terjedő infekciók jobb megértése céljából.
Hererák és hímvesszőrák
Az eltérő anatómiai környezet miatt a pénisz felületét és a húgycsövet külön-külön kell tanulmányozni ebben a vonatkozásban, bár a rendelkezésünkre álló adatok alapján megállapítható, hogy a sulcus coronarius glandis SC és a húgycső hasonló külső mikrobiális behatással találkozik szexuális érintkezéskor. Régóta elfogadott tény, hogy a női genitális traktus taxonjai megjelenhetnek a férfi húgycsőben is.
ferfiegeszsegor.hu Imre - Bőr-, és nemigyógyász
Új vizsgálati eredmény viszont, hogy ugyanezen taxonok némelyike kimutatható a péniszen már a szexuális aktivitás megkezdése előtt. Ez felveti az érintett férfi és női szövetek patológia pénisz jelentőségét a kolonizáció alapján.

Ezek a mikrobióták közös ökológiai funkcióval bírnak; tejsavat termelnek, és szerepük van a patogének rezisztenciájának kialakulásában. A női urogenitális traktusban jótékony hatású Lactobacillus fajok jelenléte férfiak vizeletéből és húgycsőkenetéből is igazolható, de a BV kórokozói közé tartozó Prevotella, Gardnerella és Sneathia is kimutatható felnőttek makkjáról és húgycsövéből származó kenetekben.

Követéses vizsgálatban, 14 és 17 év közötti fiúknál kiderült, hogy az SC és a vizelet stabil, de eltérő mikrobiótákat tartalmaz. A vizeletben leginkább Lactobacillus törzsek voltak kimutathatók multiple 16S rRNA sequencing szexuális aktivitástól függetlenül, de voltak olyan baktériumok is, amelyeket csak már szexuálisan aktív fiúk esetében igazoltak Mycoplasma, Ureaplasma, Sneathia. A szexuális partner megváltoztatja a férfiak urogenitális mikrobiomját, de az eddigieknél fejlettebb szekvenáló technikákra van szükség annak igazolásához, hogy ezek a mikroorganizmusok szexuális úton adódnak át.
A kérdés megoldása jelentősen szűkítheti az idiopátiás urogenitális szindrómák körét.

Egyre több evidencia igazolja, hogy a bakterális vaginózis kórokozói szexuális érintkezés során terjednek, több partner esetén hatványozódik a veszély. BV esetén a férfi partnernél a patogének a preputium alatti területről kimutathatók.
Több klinikai vizsgálat igazolta, hogy ezek körülmetélés után jelentősen megkevesbednek.
Pénisz - penis, fallos, hímvessző
Nem cirkumcindált férfiak hímvesszőjének mikrobiótája kis bakteriális denzitású elsődlegesen bőrbaktériumok mikroorganizmusoktól a nagy denzitású, a BV kórokozóit is tartalmazó baktériumokig és anaerob kórokozókig széles spektumú, míg körülmetélt férfiakban elsősorban kis bakteriális denzitású mikroorganizmusokat lehet kimutatni.
Patológia pénisz másik klinikai vizsgálat igazolta, hogy 1 évvel a cirkumcízió után a hímvessző mikrobiomjának teljes baktériumtartalma és a mikrobióták biodiverzitása is szignifikánsan csökken. Jelentős redukció tapasztalható az anaerob baktériumok terén, ami csökkenti az STI megjelenésének kockázatát.
Csökken az aerobok mennyisége is, de nem olyan jelentős mértékben.
Szövettanilag az esetek túlnyomó része elszarusodó laphámrák, de az elhelyezkedésük miatt a műtéti kezelést az urológus végzi. A daganatok szinte kizárólag a fitymabőr distalis részéből vagy a glansból indulnak ki.
Így tehát a hímvessző mikrobiomja nem egyszerűen jellemezhető, s fontos különbséget tenni a húgycső és a sulcus patológia pénisz között, elsősorban az STI kialakulásának veszélyét tartva szem előtt. Ismert STI kórokozók megjelenhetnek a húgycsőben C.
Hogy ezek a mikrobióták felelősek-e az STI kialakulásáért, arra nincs bizonyíték, de több vizsgálat megerősítette, hogy a körülmetélés jelentősen befolyásolja e patogének előfordulásának gyakoriságát is HIV, HSV-2, T. ÖSSZEGZÉS Összességében tehát a férfi húgycsőben lévő baktériumok szerepe jelenleg ismeretlen, a preputium alatti területek, a sulcus coronarius glandis mikrobiótáinak jelentősége azonban joggal feltételezhető.
- Az erekcióval rendelkező pénisz nem annyira rugalmas
- A terápiás megközelítés a sebész és a beteg preferenciája és az elérhető technológia határozza meg.
- Не ожидали мы и миллионы лет.
- Krém segíti az erekciót
Kiderült az is, hogy a cirkumcízió elvégzése a mikrobióták mennyiségét és biodiverzitását redukálja, a szexuálisan terjedő infekciók kialakulásának veszélyét jelentősen csökkenti. Irodalom: 1. Penile microbiota and female partner bacterial vaginosis in Rakai, Uganda.
Cím: Szeged, Izabella u.
Male circumcision significantly reduces prevalence and load of genital anaerobic bacteria. Bacterial communities of the coronal sulcus and distal urethra of adolescent males. PLoS One. DOI: The effects of circumcision on the penis microbiome. Kopa Zsolt.
