„Szerelmes lettem, de tudtam, hogy nem szabad”

Újabb érdekes olvasói levelet kaptunk Anitától, amit változtatás nélkül olvashatsz. Anita férjnél van, gyerekei vannak, mégis szerelmes lett valaki másba.

Sziasztok!

c_400_200_16777215_00_images_kepek_szomoru-no.jpg

Anita vagyok, jelenleg az idegösszeomlás szélén. A történetem lehetne egy gyönyörű szerelmi történet is, de sajnos nem az. Tele van fájdalommal, és önváddal, ami lassan-lassan felemészt.

Tavaly karácsonyra kaptam a férjemtől egy fitneszbérletet (én kértem, nem az ő ötlete volt). Szerettem volna kicsit kimozdulni otthonról, sportolni valamit, ezért nagyon örültem neki. Az első edzés kissé unalmasan telt, nem igazán élveztem, fájt mindenem. Rosszkedvűen indultam haza, de nem indult be a kocsim. A parkolóban szitkozódtam, amikor odajött egy férfi, hogy segíthet-e. Persze, vágtam rá rögtön, hiszen értek az autókhoz, és nagyon szeretnék már hazamenni.

Próbálkozott, próbálkozott, de nem tudta beindítani. Szerelőt kell hívni, de már csak holnap reggel, mert ma már biztos nem jön senki, olyan késő van. Felajánlotta, hogy hazavisz, ne menjek busszal, mert ilyenkor már ritkán jár. Beleegyeztem, mert nemigen v

 

olt kedvem egy órát a buszmegállóban ácsorogni. A férfi ápolt, jó megjelenésű, rendkívül izgató férfi volt, és bevallom, megmozdult bennem valami. A férjem eléggé elhanyagolja magát, nem ad arra, hogy számomra vonzó legyen. Hazajön a munkából, a táskáját ledobja, kinyit egy sört, és leül a tévé elé. Eléggé egyhangú élet. Nekem nem sok elismerés, vagy kedves pillantás jut, sőt, már nem is nagyon beszélgetünk.

Kristóf (így hívták a csodás idegent) nagyon kedves volt, sokat beszélgettünk a hazafelé vezető úton. Úgy éreztem, én is tetszem neki, de persze ez az egész annyira hülye szituáció volt. Hazaértünk, én bementem az ajtón, és kész, ennyi volt. A férjem szokás szerint a kanapén ült, de már elaludt a sok unalmas tévéműsortól.

Kristóffal egy hónap múlva találkoztunk legközelebb az edzőterem előterében. Kiderült, hogy kicsit lebetegedett, ezért nem jött a megszokott napjain squasholni. Örült nekem, amikor meglátott, és kért, hogy edzés után igyunk egy kávét valahol. Úristen, annyira jól nézett ki megint, és furcsa érzések kavarogtak bennem. Boldogságot éreztem, hogy újra láthatom, és örömöt, hogy ő is örül nekem. Végeztünk az edzéssel, majd az ő autójával indultunk el.

Már majdnem odaértünk, amikor egyszer csak leállította a kocsit, felém fordult, és azt mondta, hogy kíván. Itt, azonnal. Csak néztem rá, és nem tudtam, mit mondjak. A „férjnél vagyok” félmondatnál többet nem tudtam kinyögni. Megkérdezte, hogy szeretem-e a férjem. Nem tudtam, mit mondjak. Tudtam, hogy akarom ezt a férfit. A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben. Meg akartam tenni. De mi lesz ebből az egészből? Vajon hogy folytassam az életem? Ugyanúgy nem mehet, az biztos.

Ránéztem, és azt mondtam, hogy én is akarom őt, de nem tehetem. A hideg kirázott a saját hangomtól. Ami elhagyta a számat, annyira fájdalmas volt, hogy nem is igen tudnám szavakba önteni. Nem is ismerem!

Átnyúlt a vezetőülésből, és megfogta a kezem. Olyan meleg, simogató keze volt, kedvem lett volna örökre fogni. Megsimogatott, és azt mondta, hogy nem fordult még elő vele ilyesmi, higgyek neki, ő maga sem érti, mi a fenét csinál. Akar, itt és most! Nem bírtam tovább. Hagytam, hogy megcsókoljon (igazság szerint akármit hagytam volna neki). A könnyek csorogtak az arcomon, annyira elkeseredett voltam az életem miatt. Szerettem volna, ha ez a pillanat örökké tart, ha nem kell hazamennem a férjemhez. Már elképzeltem egy új életet ezzel a férfival. Szeretne engem és a gyerekeimet. Mindent megadnánk egymásnak.

Tudtam, hogy ez lehetetlen. Az unalmas férjem, az unalmas életem kötelesség, ami minden nap nyomja a vállam. Kristóf csak csókolt, csak csókolt, simogatott mindenhol. A gondolataim pedig úgy égettek, mint a tűz. Leállítottam őt. Kérdőn nézett rám, de én csak sírni tudtam. Borzalmasan éreztem magam. Mintha a szívemet tépték volna ki. Kiszálltam a kocsiból, és rohanni kezdtem vissza a parkoló felé. Kiszállt, és a nevem kiabálta, de nem néztem vissza. Beültem az autómba, és hazamentem. A férjem várt rám. Megborotválkozott, az asztalon volt egy csokor rózsa. A gyerekek anyósomnál voltak. Leültünk. A fejemben csak az elmúlt egy óra eseményei jártak. Sajnálatot éreztem a férjem iránt. Szerelmes lettem, de tudtam, hogy nem szabad. El fogom nyomni magamban ezt az érzést. Már döntöttem. Adok egy esélyt a férjemnek, mert megérdemli. Ő a gyerekeim apja, és én nem tehetem ezt vele. Kristófot megőrzöm magamban, soha nem mondom el a férjemnek, hogy mi történt az autóban, és főleg a lelkemben. Megpróbálok együtt élni ezzel a fájdalmas lyukkal a szívemben. Majd a gyerekek kárpótolnak, ahogy mindig. Talán a férjem is változik kicsit. Vagy marad minden a régiben.

A bérletem lejárt, és én nem vettem másikat. Majd eljárok futni a környéken – egyszerűen nem tehetek mást.

Ez az én szomorú történetem, amit mindig fájdalmas emlékként őrzök majd. Szerettem volna elmondani valakinek, leírtam hát nektek.

Anita

Click here - http://fbetting.co.uk claim betfair bonus

Az oldalunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked.
Elfogadom a cookiek használatát az oldalon.