A pénisz mint műalkotás, Random utcai péniszszobrok, amiktől káprázik az ember szeme
Zsuppán András Mi lenne az az egyetlen motívum, amit hátrahagynánk egy földönkívüli civilizáció számára egy másik bolygó felszínén?
A gyanúsított helyett csak egy hatalmas péniszt találtak a brit rendőrök | hu
Ami ott akkor is megmaradna, ha a Földön minden élet, minden szépség, minden emberi alkotás semmivé válna, és örökre hirdetné, hogy valaha létezett emberiség? Legyen mondjuk egy pénisz! Andy Warhol, as évek legfelkapottabb amerikai pop-art művésze ezt a választ adta a kérdésre, amit a történelem feltett neki, és kétségtelen, hogy érvényesebb megoldást nehéz lenne találni kozmikus filozófiai problémákra.
Mindezt a Holdmúzeum túlzás nélkül elképesztő sztorijából tudjuk, amit a holdra szállás Nemcsak ezt persze, mert a Hold témája a kezdetektől foglalkoztatta a művészeket, és ahogy tudományos felfedezések egyre közelebb hozták az égitestet, úgy nőtt az ezzel foglalkozó, az űrkutatás eredményei által inspirált alkotások száma is.
A holdra szállás első látásra olyan témának tűnik, amivel egy természettudományos múzeumnak kellene foglalkoznia, de a Vasarely tárlata már az első néhány lépés után igazolja Orosz Márton kurátori koncepcióját: bőven van ezen a téren mit bemutatnia egy képzőművészettel foglalkozó intézménynek is, csak fel kell túrni hozzá kevésbé ismert, de a korszellemet tükröző sztorikat és műveket.
Does Size Matter? - Keep It 100 - Cut
Ezek többnyire nem klasszikus érzések a pénisz behelyezésekor remekművek, mint a Mona Lisa, hanem olyan tárgyak, videók, konceptuális műalkotások és egyéb fura holmik, amik a történetükkel együtt, a történetüktől válnak igazán izgalmassá.
És így érünk vissza Warhol stilizált pöcsrajzához, ami kétségtelenül szintén nem egy Mona Lisa, viszont állítólag valóban feljutott a Holdra.
Rab László: Egyszeri műalkotás bőrbe ütve
És ez azért elég menő, bár nem biztos, hogy igaz. Ma már szinte felfoghatatlan, hogy a korabeli közvélemény milyen felfokozott érdeklődéssel követte az űr meghódításáért folytatott versengést az as években, és milyen izgalmat váltott ki az Apollo sikeres küldetése A művészek keresték a módját, hogyan reagáljanak a történelmi eseményre, és az egyik lehetséges választ abban találták meg, hogy az ember után egy műalkotást is érdemes lenne eljuttatni a Holdra.
Ilyesmiről már a holdra szállás előtti évtizedekben is többen álmodoztak, de most már technológiai akadálya sem volt, csak annyi kellett hozzá, hogy a következő misszió otthagyjon egy műtárgyat az égitest felszínén. Rossz az, aki rosszra gondolGaléria: Holdmúzeum Fotó: Vasarely Múzeum Egy ilyen műtárgy sorsa minden földi műalkotásétól különböző, hiszen a fennmaradása évmilliókig biztosított.
Bármi, amit az emberiség a Hold felszínén hagy, valószínűleg ott lesz akkor is, amikor a Földön már nem lesz élet - és ha egyszer egy másik civilizáció rátalál, tudni fogja, hogy a Naprendszernek ebben a zugában valaha értelmes lények éltek.
Egy ilyen műalkotás túlzás nélkül az örökkévalóságnak készül.
Egy méretes pénisz áll Velence központjában, még maszkot is adtak rá - videó
A a pénisz mint műalkotás John F. Valami hasonló járhatott Forrest Myers amerikai szobrász fejében, aki elhatározta, hogy megragadja következő holdutazás kínálta alkalmat. Az Apollo még abban az évben, novemberben útnak indult a Hold felé.

A NASA némi tanakodás után nem mondott igent Myers ötletére, ezért kerülő utat keresett - felcsempészte a műtárgyat az Intrepid nevű holdkompra. Egy Fred Waldhauer nevű űrkutatási mérnök összehozta a szobrászt a holdkompot gyártó Grumman Aircraft nevű cég egyik mérnökével, aki vállalta, hogy a művet elrejti a járművön.
Pöcsökkel rajzolták tele az izgatott pénisszel csillagokat néző férfi szobrát a Ligetben
A kilövést követően jött is egy távirat a Cape Kennedy Űrközpontból: Bent vagytok. Teljesen oké.

Minden működik Az aláírás csak ennyi volt: John F. Ez a körülményekből fakadóan aprócska volt, egy 1,4 x 2 centis kerámialapocska tantalum-nitrid film bevonattal, rajta hat apró rajzocskával, amit a kor vezető New York-i művészei készítettek.
Pénisz formájú gabonakört észlelt a Google Earth műholdja
Myers Andy Warholt, Claes Oldenburgot, Robert Rauschenberget, David Novrost gyenge erekció fiatal korban John Chamberlaint kérte fel, hogy rajzoljanak valamit, majd a sajátjával együtt összesen hat rajzot arányosan lekicsinyítve felvitték a számítástechnikában használt kerámialapocskára.
Mindez már eljárásilag is nagyon modern volt, mondhatnánk, űrkorszaki. Oldenburg egy stilizált Mickey egeret, Rauschenberg egy szabad kézzel húzott vonalat, Novros egy fehér vonalakkal megosztott fekete négyzetet, Chamberlain és Myers egy-egy geometrikus mintát rajzolt, Warhol pedig Glueck cikke szerint nevének kezdőbetűit egy kalligrafikus ábrán.
Hogy ez az összekapcsolt A és W hogy festett, azt a The New York Times es olvasói nem láthatták, mert pont úgy sikerült lefotózni a kerámialapot, hogy Glueck ujja letakarta a bal felső sarokban lévő ábrát. A as évek modern és lázadó volt, tombolt a szexuális forradalom, dörömbölt Woodstock - de azért egy rajzolt fasz sok volt a tekintélyes lap szerkesztőinek.
Publikálás dátuma Más arcát mutatja, ha börtönben készül, és mást, ha civilek festetik tele a hátukat tetszetős motívumokkal. Csak az a közös minden tetoválásban, hogy a külvilág felé való kommunikációt szolgálja. De ez se biztos.
Aki viszont most elmegy a Vasarely Múzeumba, az láthatja, ott van ugyanis a kerámialapocska, nem az persze, amit állítólag a Holdon hagytak, hanem a műtárgy legelőször legyártott prototípusa. A lapocskákból minden művész és közreműködő kapott a pénisz mint műalkotás darabot, a Most már tudom, hogy van ott fenn egy műalkotás, aminek lelke van - egy darabka szoftver a rengeteg hardver és szemét között - nyilatkozta elégedetten Gluecknek Myers.
Orosz Márton azt a lapocskát tudta hosszas rábeszélés után megszerezni a kiállításra, ami az ötletgazda Forrest Myers tulajdonában van. Ez két és fél év szervezőmunkát a pénisz mint műalkotás, mert az És ott van mellette a tárlóban a legendás telegram is "John F. Azt, hogy a Holdmúzeum címet viselő műtárgy tényleg ott van-e a Holdon, senki nem tudja a pénisz mint műalkotás. Ha azt mondták, hogy megtették, akkor megtették, bár senki nem tud róla semmit, és ettől a dolog még gyanúsabb - mondta.
A John F. Ugyanakkor a történetben nincs semmi lehetetlen - és visszaemlékezésekből az is kiderült, hogy a mérnökök valóban rejtettek el a NASA jóváhagyása nélkül személyes apróságokat a holdkomp egyes részeit védő aranyszínű mylar takarókba, amik aztán ottmaradtak a landolási helyszínen.
A hat rajz együtt a kerámialapocskánGaléria: Holdmúzeum Fotó: Vasarely Múzeum Az elesett űrhajós Hogy mennyire alapvető emberi igényt fogalmaztak meg Myersék, azt az is mutatja, hogy pár évvel később már a NASA is szükségesnek látta, hogy felküldjön egy műtárgyat a Holdra.
A dolgok most már hivatalosan mentek, csempészés meg csibészkedő mérnökök nélkül - legalábbis egy darabig. A negyedik holdra szállást az Apollo hajtotta végre ben, és a misszió egyik résztvevője, David Scott parancsnok egy vacsorán összeismerkedett Paul Van Hoeydonck belga szobrásszal, és közösen kitalálták, hogy elhelyeznek egy szobrot a Holdon.

Scott felettesei - sőt maga Richard Nixon elnök - jóváhagyták a tervet, de a közvélemény előtt titokban tartották, és csak a sikeres küldetés utáni sajtótájékoztatón mondták el a világnak. Így került a Holdra Hoeydonck Elesett űrhajós című szobra, egy 8,5 centis fémszínű alumíniumszobrocska, ami emberalakot ábrázol, de nincsenek kivehető vonásai, sőt szándékosan az sem látszik rajta, hogy férfi vagy nő.
A szobrot úgy tervezték meg, hogy minél tovább ellenálljon az égitesten uralkodó szélsőséges éghajlati viszonyoknak. És mégis jött egy sajátos fordulat, ami átértelmezte az űrt magabiztosan meghódító emberiséget jelképező művet: Scott a szobor mellé tűzött a Holdon egy táblát, rajta 14 űrhajós - 8 amerikai és 6 szovjet - nevével, akik életüket vesztették és között a küldetések során.
Az általa készített és a Földre bizonyítékként visszahozott fényképen látszik, hogy az alakot elfektetve helyezte el - így lett belőle az elesett űrhajósok emlékműve. A Vasarelyben most Hoeydonck szobrából is van egy példány egy kék akril tartóba helyezve. Ez kevésbé ritkaság, mint a Holdmúzeum kerámialapocskája, mert a most 94 éves szobrász az A hiteles korabeli másodpéldányt egyébként a washingtoni Nemzeti Repülési Űrkutatási Múzeum őrzi.
Random utcai péniszszobrok, amiktől káprázik az ember szeme
És hogy legyen az űrbe - bár nem a Holdra - feljuttatott műtárgyak a pénisz mint műalkotás magyar vonatkozású is, a kiállításon megjelenik a múzeum névadójának, Victor Vasarelynek egy világűrt megjárt műve is.
A Párizsban élő, az op-art mozgalomhoz tartozó festőt egész életében intenzíven foglalkoztatta az űr meghódítása, előszeretettel nevezte el a képeit csillagképekről, Lajka kutyáról vagy éppen a CTA elektromágneses sugárzásról. A Doupla Oervegn úgyis mint dupla örvény két erősen vasarelys, optikai illúzióval térhatást keltő, sok színből álló örvénylő kört ábrázol. A küldetés befejezése után egy ünnepélyes ceremónián a művész és a három űrhajós Chrétien mellett két szovjet több példányt aláírt a visszahozott nyomatokból, ezek közül a legelső került be a Csepei-gyűjteménybe, és onnan most a kiállításra.
Az egész akció természetesen a világbéke és a népek közötti barátság eszméjének propagalását szolgálta: a nyugati és a keleti blokk űrhajósai az ENSZ vezénylete alatt vállvetve küzdöttek az űr meghódításáért és a jobb világért, a művészetet is a nemes cél szolgálatába állítva.
A pénisz alakú műalkotás pár napja. Az elmúlt két-három évben rengeteg változás történt az elektromos autók területén: az akkumulátorok mérete jelentősen megnőtt, a es csúcs 30 KWh-ás Nissan Leaf helyett ma már nem ritkák az KWh-ás akkumulátorral rendelkező elektromos autók és a töltőhálózat is hatalmas fejlődésen ment. Scribd is the world's largest social reading and publishing site. Bizarr szobor borzolja a kedélyeket az olaszországi Velence központjában. České porno: Dvě kamarádky na společné masáži píchají s.
Mindez a második hidegháború ismét feszültebbé váló világpolitikai körülményei között inkább volt vágyálom, mint valóság - de a franciák még akkor csatlakoztak áprilisában nyugati társországként a szovjet blokk Interkozmosz programjához, mielőtt az afganisztáni beavatkozás újra nagyon elmérgesítette a viszonyokat, és később sem táncoltak ki belőle, így Chrétien űrutazása valóban a nemzetközi együttműködés kevés pozitív jelének egyike volt.
Hogy ez a szempont mennyire volt jelen Vasarely két örvénylő körében, azt persze egy op-art mű esetében nem lehet objektív módon eldönteni. Galéria: Holdmúzeum Fotó: Vasarely Múzeum A tárlat mindenesetre foglalkozik ennél sokkal őrültebb dolgokkal is, például a holdra szállás által inspirált performanszművészet nyugati és itthoni darabjaival - és ezek is nagyon jellemzőek a korra, amelyben megszülettek. Mert igen, van az a pillanat, amikor szembetaláljuk magunkat egy fadobozba elhelyezett, kettétört ruhaszárító rúddal meg egy filmtekerccsel, és megtudjuk, hogy ez a műtárgy Szentjóby Tamás, a magyar avantgárd egyik neves alkotójának reakciójaként keletkezett Szentjóby ugyanekkor egy ferencvárosi albérlet cselédszobájában kettétörte a szárítórudat, és elővett a a pénisz mint műalkotás egy üres filmtekercset, majd az ablak előtt a Hold felé tartva kihúzta a kazettából a fényérzékeny szalagot, mintha jelképesen ráexponálta volna az eseményt.
A két tárgy aztán bekerült a dobozba, máig megőrizve - legalábbis a művész szándékai szerint - a Ferencváros és a Hold között kifeszülő pillanatot. Ezek a pénisz mint műalkotás művek ma legalább annyi nyitottságot várnak el a befogadótól, mint amikor megszülettek, de a dolognak sokszor - nem mindig - van értelme, ha jobban belegondolunk.
Mr. Biggy - pénisz szobor öntő szett
A Holdmúzeum tárlat nem kényelmes nézelődést követel meg a látogatótól, nem klasszikusan szép tárgyakat sorakoztat fel, amiket csak megcsodálunk, aztán továbbsétálunk - itt el kell olvasni a szövegeket, végig kell gondolni a lehetséges művészi szándékot, a történelmi körülményeket, rádöbbenni arra, hogy egy performansznak milyen üzenete lehetett a korabeli közönség számára, mondjuk, a vasfüggöny mögött. És ha ezt a munkát belefektetjük, össze fog állni, hogy milyen izgalmas, vad, különleges és megrészegítő volt ez a korszak, amikor az emberiség több évezredes vágyakozás után feljutott a Holdra.
A Holdmúzeum - Művészet és világűr című tárlat kurátor: Orosz Márton megtekinthető az óbudai Vasarely Múzeumban szeptember ig.